Ugrás a tartalomra

2024-03-28 19:00 Nagyterem

Carmina Burana

Szegedi Kortárs Balett

2024-03-28 19:30 Kisterem

Az ötödik Sally

Pirók Zsófia

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

A tánc segít eggyé olvadnunk a természettel

Igazi kuriózum májusban a Nemzeti Táncszínházba látogató TAO Dance Theater, akik ezúttal a világhírű Numerical Series (Számsorok) című alkotásukból az 5 & 9 számú koreográfiákat mutatják be a magyar közönségnek. Az előadás kapcsán az együttes művészeti vezetőjét és koreográfusát, Tao Ye-t kérdeztük.

 

- Hogyan született meg a világhírű Numerical Series (Számsorok) előadás-sorozat koncepciója?

- Úgy gondolom, hogy egyetlen szó vagy kifejezés nem tudja megfelelőképpen összefoglalni egy kortárs táncszínház munkáját. A címek előítéleteket hozhatnak a felszínre, így korlátozhatják a közönség szabad és kreatív értelmezését. A minimalista kísérletek számozott sorozata feltárja az emberi test, mint vizuális elem lehetőségeit, amely így megszabadul a reprezentáció vagy narratíva korlátaitól.

A történetmesélés béklyóiból így szabadulván ezek a művek szabad teret adhatnak a fantáziának, és számos értelmezési lehetőséget biztosítanak. Szavak helyett számokkal adva címet műveimnek, azt remélem, hogy túlléphetek az absztrakt és konkrét fogalmi kettősségén.

Egyetlen konkrét szó sem képes kifejezni az előadás jelentését. Ehelyett a műveket átszövik a - testről - és a fizikai létről vallott elképzeléseink. Tehát a szívünk pontosan azt szeretné kifejezni, amit látunk.

- Mi inspirálta, amikor megalkotta az 5 és a 9 koreográfiáját? Mire számíthat a magyar közönség, ha megnézik a darabot?

- A koreográfia és az inspiráció szerintem nem illenek össze. Úgy vélem, hogy a motivációt a táncos testében kell megtalálnunk. A két műalkotás vizuális bemutatása kaotikus és felkavaró, és minden táncos magában hordozza a többi táncos egyidejű jelenlétét. Remélem, hogy az előadás szélesebbre tárja az érzékelés kapuját a táncosok és a közönség között.

- A The Financial Times (USA) szerint a társulat ?a bátorság áramlatait meglovagolva táncol?. Ez pontosan mire utal? Mi a legfontosabb tulajdonság, amelyet a táncosokban keres a próbatáncok során?

- Több szépség van a földön és égen, mintsem azt képesek lennénk felfogni. A természet a szépségre való végső törekvésünk manifesztuma. Szerintem a tánc segít eggyé olvadnunk a természettel. A próbatáncok során olyan táncosokat keresek, akik őszinték, egyszerűek és szívvel-lélekkel szeretik a táncot.

KDÉ

KIM NKA Millenaris Eisberg