Anna Karenina
Esemény értékelése
5/1

Időpontok:

Vasárnap
19:00 - 20:15
Jegyinformációk
Helyszín: Müpa − Fesztivál Színház
 

Anna Karenina

A Miskolci Balett és a GG Tánc Eger közös produkciója

romantikus táncjáték

„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan?(…) Egy tehervonat épp akkor ért oda…”

A varázslatos Anna Karenina, a társaság megbecsült tagja. Mindene megvan: magas rangú férj, gyerek, tisztelet. Ám egy végzetes napon összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel: Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt.

Lev Tolsztoj négy évvel a Háború és béke befejezése után, 1873-ban kezdett bele második nagyregényébe, az Anna Kareninába, melyről Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében így vall: - “Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet...”

Tolsztoj levelezéséből tudjuk azt is, hogy Puskin műveinek hatására született meg benne az ötlet, hogy regényt ír egy tragikus élményből: 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Tolsztojt a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át művét, mire megszületett az a végső változat mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte, s amely - Thomas Mann szavaival élve - minden idők “legnagyobb társadalmi regénye”

Velekei László Harangozó-díjas koreográfus alkotásai fókuszában mindig az emberi érzelmek és azok mozgatórugói állnak. Tolsztoj terjedelmes regényéhez is ezzel a szűrővel nyúl: lecsupaszítva a cselekményt a két főhősre: Annára és Vronszkijra helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben szakít a kronologikus történetmeséléssel.

Díszlettervező / Set design: Bozóki Mara
Jelmeztervező / Costume design: Juhász Katalin
Zene / Music: Ludovico Einaudi, Max Richter, montázs
Dramaturg / Dramaturgy: Csepi Alexandra
Balettmester, koreográfus asszisztens / Ballet instructor, assistant to choreographer: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas
Ügyelő / Stage Manager: Varga Renáta
Rendező-asszisztens / Assistant to Director: Fűzi Attila

Koreográfus-rendező / Choreographed and directed by Velekei László Harangozó-díjas

Az előadás a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger közös produkciója.

« 2017 Február »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
1 2 3 4 5