Solus Christus
Esemény értékelése
0/0

Időpontok:

Csütörtök
19:00 - 20:10
Jegyinformációk
Helyszín: Várkert Bazár
 

Solus Christus

Duna Művészegyüttes

"A valódi érték (túl a publikációk zűrzavarán, a kommunikáció örök békéjében és csöndjében) terített asztal, amihez mindenki hivatalos, ahol mindenki jóllakhat, anélkül, hogy bárkit is megrövidítene. Isteni kontextusban: legtöbbször más, aki az értéket megéli, s megint más, aki esetleg megírja. Mit számít? Isten az, s egyedül ő az, aki ír: a történések szövetére, vagy a papírra."

(Pilinszky János)

Tervezett táncszínházi előadásunk a reformáció értékeinek jelenvalóságáról szól majd, miként azok szervesen beépültek életünkbe, mindennapjainkba, mindmáig meghatároznak minket, akár akarjuk azt, akár nem. A szóban forgó értékeket ugyanis nem mosta el az idő, nem kezdte ki a változás, itt és most is hatnak, elevenek, igaz, többnyire öntudatlanul, észrevétlenül. A reformációnak köszönhető többek közt a vallási és a világi élet átjárhatósága: a szekularizáció eredetileg az egyházi földek kisajátítását jelentette, majd az „elvilágiasodás” folyamatát is. A „lelkiismereti szabadság” úgyszintén vallási érték volt, a reformátorok teológiai vitáiban (harcaiban) született, s vált belőle később a mindenkori világban tevékeny ember méltóságának, öntudatának talapzata. Táncszínházi előadásunk központi gondolata tehát ez: a reformáció értékei nem muzeálisak, hanem elevenek, itt és most, jelenünkben is valóságosak, cselekedeteink, ön- és valóságismeretünk mélyrétegében mindmáig jelenvalók.

Károli–vizsolyi biblia:

26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.


Előadja a / Performed by Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar

Közreműködik a / Participating: Szent Efrém Férfikar és Mikó Dávid

Zene / Music: Dulai Zoltán, Bubnó Tamás, Kelemen László

Jelmeztervező / Costume design: Furik Rita

Fényterv, videó projekció / Lighting design, video projection: Lendvai Károly

Produkciós vezető / Production director: Letenyei Gábor

Koreográfus asszisztens / Assistant to choreographer: Bonifert Katalin

Koreográfusok / Choreographed by Furik Rita, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor

Rendező / Directed by Juhász Zsolt

« 2017 November »
Hét H K Sze Cs P Sz V
44 30 31
01
02
03
04
05
45
06
07
08
09
10
11
12
46
13
14
15
16
17
18
19
47
20
21
22
23
24
25
26
48
27
28
29
30
1 2 3