Ugrás a tartalomra

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

2024-04-05 10:00 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

2024-04-05 10:45 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

Duna Művészegyüttes

A Belügyminisztérium 1957-ben alapította meg a BM Duna Művészegyüttest. A kezdetektől a '80-as évek végéig Náfrádi László művészeti vezetői és Somogyi Tibor, valamint Mosóczi István tánckarvezetői munkája határozta meg az együttest. Bár a művészeknek állandóan egyensúlyozniuk kellett az elvárások szükséges mértékű teljesítése és saját alkotói szuverenitásuk között, a "Dunának" már a kezdetektől lehetősége nyílt arra, hogy a néptánckompozíciók mellett új színpadi művek létrehozásával kísérletezzen, amelyek középpontjában a kifejezés állt. Így születtek meg a '60-as évek elején a tematikus táncjátékok, táncképek, táncportrék és táncballadák, még erősen stilizált, az akkori tánckutatás eredményeit népies mozdulatokkal kiegészítve, olykor a néptáncból fakadó expresszív, modern mozgáselemekkel tarkított formanyelven megfogalmazva azokat.

Az első bő tizenöt évet jellemző eklektikus útkeresésbe fordulatot az 1970-es években robbanásszerűen érvényesülő néptánc kutatásnak és hangszeres népzenegyűjtésnek eredményei hoztak, amelyek biztos alapot adtak a hagyomány megőrzésének és szerepének újraértelmezésére, a koreográfusokat lassanként a néptáncok hiteles bemutatására késztette. S mivel a politikai nyomás fokozatosan enyhült, dramatikus műveikben a színpompás, idilli hangulatot, a paradicsomi realizmus korlátolt jelentéstartalmait mindinkább egy univerzálisabb viszony- és konfliktusrendszer ábrázolása váltotta fel, az Ember egy tágabb valóságmező entitása lett. Erdélyi Tibor 1987-ben, Mosóczi tánckarvezetői működésének második felében foglalta el a művészeti vezetői posztot. Kettejük együttműködésében forrott ki az a két irány, amely egyfelől a gazdag néptáncanyag-ismerethez egyre biztosabb formálási készséget kapcsolt, másfelől egy olyan néptánc alapú korszerű színházi nyelvet teremtett, amely már az alkotói individuumot tükrözte. Mucsi János művészeti igazgatóként 1991-ben vette át az együttes irányítását, közvetlen elődeihez képest még nagyobb művészeti szabadság birtokában. Bővítette a tánckart és a Kárpát-medencei táncanyagban való jártasság mellett nagy gondot fordított arra, hogy együttese tagjai a kontakt tánctól a flamencóig különféle tánctechnikákat is elsajátítsanak; ezeket is felhasználva koreográfiáiban. Kedvelt forrásvidékéről, az ókori mitológiából merítő, nagyszabású előadásaiba balkáni-kisázsiai táncformákat transzponált. Művei gyakran társalkotók összmunkájával kerültek színre. Gyerekelőadásaiban is szélesen válogatott a táncanyagban, kifejező karaktereket kreált. Alkotásai a mai napig a hazai színpadi folklór élvonalába tartoznak. Hatalmas energiái nemcsak színpadi munkáiban mutatkoztak meg. Menedzseri szemléletének és PR-munkájának jóvoltából a társulat egyre nagyobb ismertséget és elismerést szerzett, komplex technikai felkészültségének köszönhetően fontos tánc- és társadalmi eseményeken, rendezvényeken, jótékonysági esteken vett részt, színházi darabokba és televíziós közreműködésre kapott felkérést. A művészegyüttesnek otthont adó Duna Palota egykor zárt világában folklórelőadásokra sereglettek a külföldi nézők. A Várnegyedben a 2000-es évek elején nyitotta meg kapuit a Nemzeti Táncszínház, majd nem sokkal később a Müpa színpada is komoly bázisa lett "a Dunának".  Mucsi szerteágazó külföldi kapcsolatokat épített, így az együttes bejárhatta Európát, de Amerikában, Japánban és Kínában is fellépett. Mucsi János egyre több lehetőséget adott akkori táncosának, Juhász Zsoltnak, aki az ezredfordulón már nemcsak néptánc koreográfiákat vitt színpadra, de két önálló darabot is készített a társulatnak, amellyel belépett a speciálisan folklórgyökerekből táplálkozó táncszínházként aposztrofált műforma alkotói világába, 2007-től a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.

Kapcsolatunk a Táncszínház megalakulása óta folyamatos az intézménnyel. Színpadain azóta minden évben legalább egy bemutatót tartunk, a Táncszínház folyamatos lehetőséget biztosít számunkra azáltal, hogy támogatja produkcióink létrejöttét. Nyitott szemléletével alkotóinkat hagyja szabadon gondolkodni, művészi kísérletezéseinknek is teret ad. Jóvoltából Hamupipőke című gyerekelőadásunk 2021-ben új látványvilágot kap, Gyertyaláng című produkciónkat pedig bízunk benne, hogy mihamarabb közönség előtt is bemutathatjuk. Ősszel csatlakozunk a színház kezdeményezéséhez, így reményeink szerint legújabb, Héttorony című alkotásunkat, amely Makovecz Imre hagyatékának állít emléket, a Kalocsai Parikafesztivál Táncszínház Színpadán is bemutathatjuk.

 

Az együttes tagjai:

Művészeti vezető: Juhász Zsolt
Ügyvezető: Dr. Bába Szilvia Ph.D.
Tánckarvezetők: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Balettmester: Kovácsné Fodor Katalin
Művészeti titkár: Csasztvan Zsuzsanna
Kommunikációs manager: Zsákay Júlia
Adminisztrációs munkatárs: Tóth Andrea
Média asszisztens: Végh Tamás
Zenekar: Cserta Balázs, Dulai Zoltán, Gáspár Álmos, Mohácsy Albert, Rónai Zoltán, Szabó András
Fénytechnikus: Lendvai Károly
Hangtechnikus: Földes Gábor
Öltöztetők: Rimóczi Éva, Ritecz Irén
Díszítő-kellékes: Szécsi Péter
Tánckar: Abonyi Rebeka, Barta Réka, Fórizs Márk, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kaszásné Halmi Ildikó, Kenéz Enikő, Kocsis Vivien, Kolumbán Norbert, Kovács Anita, Kovács Márk, Kuzma Péter, Mezei Balázs, Mir Dávid Hessami, Östör Ákos, Reszneki Virág, Sáfrán Balázs, Soltész Luca, Szabó Csaba, Szabó Tamás, Tóth Tímea, Végh-Pozsár Kitti, Vinczéné Bednai Nikolett



KIM NKA Millenaris Eisberg