Elérhetőségeink:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel.: (1) 201-4407, 457 08 48, 375 86 49
info@tancszinhaz.hu
Térkép »
Táncestek a Karmelita udvarban 2007
2007. július 24 - augusztus 17.
A Nemzeti Táncszínház minden nyáron a gyönyörű, történelmi múltat sugárzó Karmelita Udvaron rendezi meg táncestjeit, ahol idén is változatos programmal várjuk a látogatókat hiszen a tánc több stílusát tekinthetik meg ezeken a nyáresteken.
TÁNCESTEK A KARMELITA UDVARBAN
2007. július 24 - augusztus 17.
Előadásainkon látható lesz néptánc, modern balett, tangó és flamenco is - a műfajok kiválóságainak előadásában. Fellép a Budapest Táncegyüttes, Lippai Andrea és a FlamenCórazonArte Táncszínház, a Budapest Táncszínház, a Honvéd Táncszínház, Kulik Johanna és Josip Bartulovic, és a Botafogo Táncegyüttes.
A Karmelita udvar:
Az egykori ferences templom a török hódoltság alatti átalakítás után dzsámiként működött. Miután Budát visszafoglalták, a romokat megkapó karmeliták új barokk templomot és rendházat építettek. A rend feloszlatása után a templomból Kempelen Farkas tervei szerint színházat építettek. A megnyitott Várszínház 1787 és 1924 között működött. A templomhoz, illetve a színházhoz épített belső udvar körüli kétemeletes épület egykor a karmeliták kolostora volt. A repkénnyel befutott házfalak között elterülő csendes, macskaköves udvar hangulatos nyugalmas hely. Az udvar alapterülete 1048 mË›. Megközelíthető a Clark Ádám térről illetve a Palota út felől gépkocsival, valamint a 16-os busszal a Dísz térig, a Moszkva tértől a Várbusszal és onnan gyalog.
|
Tervezett program:
2007. július 24.. 20.30 (kedd)
Kalotaszeg
Budapest Táncegyüttes
(az előadást követően táncház)
2007. július 25. 20.30 (szerda)
Aladdin
Botafogo Táncegyüttes
2007. július 26. 20.30 (csütörtök)
Ki népei vagytok I.
Honvéd Táncszínház
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 1. 20.30 (szerda)
FLAMENCO
A szenvedélyek jegyében
Lippai Andrea táncművész és társulata
A FlamenCorazónArte Táncszínház előadása
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 2. 20.30 (csütörtök)
Tánchagyományaink
Budapest Táncegyüttes
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 3. 20.30 (péntek)
Mediterrán est
Mur mur de la Mediterranée/A capella
Budapest Táncszínház
2007. augusztus 7. 20.30(kedd)
Kalotaszeg
Budapest Táncegyüttes
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 8. 20.30(szerda)
FLAMENCO
A szenvedélyek jegyében
Lippai Andrea táncművész és társulata
A FlamenCorazónArte Táncszínház előadása
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 9. 20.30(csütörtök)
Argentin Tangó Show
Kulik Johanna és Josip Bartulovic, valamint a Quartett Escualo zenekar
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 15. 20.30 (szerda)
Mediterrán est
Mur mur de la Mediterranée/A capella
Budapest Táncszínház
2007. augusztus 16. 20.30 (csütörtök)
FLAMENCO
A szenvedélyek jegyében
Lippai Andrea táncművész és társulata
A FlamenCorazónArte Táncszínház előadása
(az előadást követően táncház)
2007. augusztus 17. 20.30(péntek)
Ki népei vagytok I.
Honvéd Táncszínház
(az előadást követően táncház)
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Jegyek válthatók:
a Nemzeti Táncszínház közönségszervezésén:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel./fax: (1) 201-4407
Nyitva: hétfő-csütörtök 10-18 óráig,
péntek 10-17 óráig
a Nemzeti Táncszínház pénztárában:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel.: (1) 375-8649
Nyitva: mindennap 11.00-18.00 óráig, előadások napján 19.00 óráig
a Művészetek Palotája jegypénztárában:
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.
Tel.: (1) 555-3300, 555-3301
Nyitva: hétfő-péntek 13-18 óráig,
szombat, vasárnap 10-18 óráig, előadások napján az előadások végéig
Jegyrendeléshez írjon e-mailt:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy vegye fel közvetlenül a kapcsolatot
közönségszervezőinkkel a 201 4407-es telefonszámon.
a Nagymező Jegyirodában:
1065 Budapest VI., Nagymező u. 19.
Tel.: (1) 428-0793
a Szabad Tér Jegyirodában:
1136 Budapest XIII., Hollán E. u. 10.
Tel.: (1) 320-4830
valamint az Interticket Országos hálózatában valamint további ismert jegyirodákban. (www.interticket.hu)
|
Támogató:
|





