Elérhetőségeink:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel.: (1) 201-4407, 457 08 48, 375 86 49
info@tancszinhaz.hu
Térkép »
Ajánló
2013. május 16., csütörtök
19:00 - Művészetek Palotája, Fesztivál Színház
Duna Művészegyüttes:
Magyar anzix

Dusha Béla: Élő Zsinagóga
Dusha Béla: Élő Zsinagóga
1948. július 16-án születtem Dunabogdányban. A sorkatonai szolgálat után az ELTE Biokémiai Tanszékre kerültem laborasszisztensként. Itt találkoztam először közelebbről a fotográfiával, és rögtön megszerettem.
Alaptevékenységemhez tartoznak a fotográfiai és grafikai munkák, emellett a folyamatosan fejlődő és szépülő Szegedet, a város legszebb épületeit és tereit fényképezem és igyekszem bemutatni nemcsak az idelátogatóknak, hanem városunk szülötteinek is.
A kezdetben fotográfiai kihívást jelentő Szegedi Zsinagóga és a Zsidó Hitközség fotózása mára komoly elhivatottsággá nőtt. Városom egyedülálló építészeti remekműveinek bemutatását mindig hivatásomnak tekintettem, azonban a szegedi zsidóság iránt érzett megbecsülésem és tiszteletem egy merőben új felfogáshoz, látásmódhoz segített.
Élő Zsinagóga címmel Európa egyik legszebb zsinagógáját és a körülötte, benne zajló életet szeretném album formájában a közönség elé tárni. Olyan fotóalbum megjelentetésén fáradozom, amely egy közösséget, emberi érzelmeket, Istennel való találkozásokat örökít meg Európa egyik legcsodálatosabb zsinagógájának és imatermének falai között.
/ Dusha Béla/
|




