Ugrás a tartalomra

2024-03-28 19:00 Nagyterem

Carmina Burana

Szegedi Kortárs Balett

2024-03-28 19:30 Kisterem

Az ötödik Sally

Pirók Zsófia

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

Budapesti bemutató - Homokrajzok

Budapesti bemutató - Homokrajzok

táncszínházi est két felvonásban

Székesfehérvári Balett Színház

Nagyterem / 2019. december 29. 19:00

Műfajkortárs

Felvonások száma2

Időtartam125

Korhatár+13

A Homokrajzok című táncszínházi estben három egyfelvonásoskortárs balettet láthat a táncot kedvelő közönség. Az Egerházi Attila balettigazgató által táncverseknek is nevezett darabok mindegyike olyan kérdésekről beszél a tánc nyelvén, amelyek sokunkat foglalkoztatnak.

Az első, a Félhomály című darab félelmeinkről szól, arról az állapotról, amikor az ember nem látja tisztán az őt körülvevő dolgokat a maguk valójában, így a látott képet képzelete egészíti ki. A félhomály előhívja a sötétben rejtőző démonokat; az álarcok, amelyeket az ember addig viselt, lehullanak, nem védik többé, nem rejtik el valódi arcát.

A második produkció, az Eltűnőben címet viselő, költői hangvételű mű az emberi kapcsolatok törékenységéről, sérülékenységéről mesél. Ez az első olyan produkció a tavaly alapított Székesfehérvári Balett Színházban, amelyet vendég koreográfus készített a társulat számára: a norvég Kristian Ole Tangen nyolc táncművészre álmodta meg a darabot.

Az estet záró címadó balett, a szinte a teljes társulatot felvonultató Homokrajzok költői képet rajzol az elmúlásról, miközben a táncosi lét tiszavirág életű mivoltáról is szól. A tánc – lényegét tekintve – mozdulatrajzok összessége a térben, amelyek olyanok, mint a vízre rajzolt vonalak, a homokba írt szavak, vagy akár egy tengerparton, gyerekkéz építette homokvár, amelyet az idő vagy egy óvatlan lépés elporlaszt – fogalmaz a rendező az alkotásról.


Félhomály
Táncolják:
Cristina Porres Mormeneo / Elisa Lodolini
Dusana Heráková/ Maria Fernanda Losada

Koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Arvo Part: Fratres
Jelmezterv: Dusana Heráková
Fényterv: Egerházi Attila
Szcenikus: Jászai György
Próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

Eltűnőben
Táncolják:
Elisa Insalata / Maria Fernanda Losada
Cristina Porres Mormeneo / Dusana Heráková
Dusana Heráková / Elisa Lodolini
Liszkai Zsófia / Nina Maycas Tarela
Dávid Janík / Valerio Zaffalon
Barna Krisztián / Francesco Vitale Farris
Stield Marcell / Wendel Mota
Fernando Gabriel Luis Luis / Matheus da Silva Sousa

Rendező-koreográfus: Kristian Ole Tangen
Zene: Biosphere, Giulio Caccini, Johan Adams, Edo de Waart, San Francisco Symphoni
Színpadkép és világítás terv: Kristian Ole Tangen
Betanító balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Próbavezető balettmester: Vladan Jovanovic

Homokrajzok
Táncolják:
Nina Maycas Tarela
Dusana Heráková
Cristina Porres Mormeneo
Elisa Insalata / Liszkai Zsófia
Liszkai Zsófia / Elisa Insalata
Krisztián Barna
Fernando Gabriel Luis Luis
Dávid Janík
Vladan Jovanovic
Matheus da Silva Sousa
Valerio Zaffalon

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Murcof, Ame-Rej, Alva Noto-Ryuichi Sakamoto, W.A.Mozart
Díszletterv: Jaroslav Milfajt
Jelmezterv: Petra Lebdusková
Fényterv: Egerházi Attila
Szcenikus: Jászai György
Betanító balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Próbavezető balettmester: Vladan Jovanovic


KIM NKA Millenaris Eisberg