Ugrás a tartalomra

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

2024-04-05 10:00 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

2024-04-05 10:45 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

Mesterek és Tanítványok

Mesterek és Tanítványok

Bozsik Yvette Társulat

Nagyterem / 2020. április 08. 19:00

Műfajkortárs

A Bozsik Yvette Társulat gondozásában a múlt és a jelen egymásra találásának szemtanúi lehetünk ezen az estén, mely program kifejezetten erre a célra készült.

A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium táncosképzése 2013-ban indult útjára. Fontos alappillérünk, hogy olyan pedagógusok adják át tudásukat, akiket a tanulók a színpadon is láthatnak előadóként és alkotóként egyaránt, ezzel még jobban ösztönözve a diákok elhivatottságát. Célunk a táncművészeti ágak, műfajok megismertetésén és elsajátításán túl előadói és alkotói tehetségek nevelése, akik a modern és kortárs együttesekben, a prózai, a fizikai és a zenés színház színpadán is megállják a helyüket.

Képzésünk célja a tánc eszközeivel történő személyiségfejlesztés, és a személyiség kiteljesedése közben szakmai alapok elsajátíttatása. Motivált, kreatív, tudásra szomjasak diákjaink. Pedagógiai programunk fő célja a tehetséggondozás, képességfejlesztés.

Képzésünkben összművészeti, előadói képzésre törekszünk. Ehhez szükség van az énektudás, a prózai képességek fejlesztésére is a tánctudás mellett. Szerencsénkre iskolánkban remek tanárok vannak, akik beszédtechnikában és hangképzésben is segítségünkre vannak. A táncművész pályán túl, előadóművészi, alkotói, pedagógiai útra való terelésre is törekszünk.

Feladatunk testileg,szellemileg, lelkileg egészséges művészek nevelése, ami csak egy jól működő tanári és diák közösségben lehetséges. Ebben az iskolában lehetőségünk van ezt megvalósítani.

 

Az est a Tavaszi áldozat című előadásra fókuszál, mely a Le Sacre du printemps 1913-as bemutatójának századik és a Bozsik Yvette Társulat huszadik évfordulójára készült az 1999-ben megújított szcenikával, jelmezekkel és koreográfiákkal. Igor Stravinsky orosz korszakából való zenék közül a Tavaszi áldozat ősi rítusokat idéz fel, brutális barbarizmusával katasztrófákat jósol. Az eredeti koreográfia kiindulópontja a legendás Nizsinszkij és Nizsinszka darab orosz rituális világa, ezt ötvözi a koreográfus saját stílusával és a maikor érzésvilágával. A tanítványoknak Krausz Alíz és Szent-Ivány Kinga tanította be a darabot.

A fellépő művészek közül mára már többen a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctanárai, ők a mesterek, az est második részének fellépői. Tanítványaik pedig azok a diákok, akik az első részben szerepelnek. Színpadra kerül az iskola vizsgaanyagának több megcsillanó mozzanata, többek között a Hajnalvárás című darab, amely az első világháború tragédiája utáni hangulatban fogant és született a húszas évek Európájának modern költészetét képviselő szabadversekre és neumákkal jegyzett régi görög dallamokra. Ez a fohászkodásszerű alkotás az összeomlásból a remény felé vezető utat keresi négy nagy hullámban: könyörgés, remény, ígéret, teljesedés. Általános emberit akar közölni, lelkünk legmélyében gyökerező olthatatlan keresést és várást, amelynek csak teljesedés lehet a vége. A darab betanítója Pálosi István.

Az est igazi fénypontját kétségtelenül az jelenti, hogy a Tavaszi áldozat című előadást a tanítványok is színpadra viszik, így történhet meg az a csoda, hogy mesterek és tanítványok ugyanazon produkcióban, ugyanazon estén léphetnek színpadra.


Mesterek
Szent-Ivány Kinga, Krausz Alíz, Pálosi István, Duda Éva, Asztalos Dóra, Buday Melinda, Gera Anita, Góbi Rita, Hiesz Hajnalka, Nagy Emese, Újvári Milán

11. a osztály
Almásy Beáta Hanna, Barna Olivér Solt, Bencsik Fanni Rebeka, Brendt Antónia, Brencsák Zsanett Málna, Cserna Kristóf, Dósa Blanka, Dróth Lili Anna, Elek Boglárka, Hegedűs Dániel János, Imely Dorka Zsuzsanna, Kalmár Georgina Roberta, Kalmár Lili, Kalmár Liza, Ladiszlajdesz Péter, Lovász Réka, Novák Zafír Bella, Panku Fruzsina, Pluhár Lilien, Schachay Viktória Mária, Szabó Lajos, Szentandrássy Ildikó Viktória, Takács Rozi Julianna, Tóth Bence, Varga Nikoletta

12. a osztály
Dobó Júlia, Gaál Anna, Huszáros Fanni, Illés Evelin, Kópé Dzsenifer Melissza, Korompay Lilla Anna, Kovács Gergely Máté, Kövesi Júlia, Lehner Zsófia Blanka, Menyhárt Enikő, Nagy Enikő Ágnes, Nagy Noémi Gizella, Patonai Panna Katinka, Reiszner Dárió, Révész Kinga, Szűcs Korina, Újfalusi Zsófia Bettina, Varga Fanni Szandra, Varga Lilla Szófia, Virtics Norbert

13. T osztály
Bors Magdolna, Gombkötő Júlia, Horváth Vivien, Kenyér Petra, Kovács Valentina, Kriska Krisztián, Kuti Petra, Mocsár Patrik, Nagy Blanka, Pálinkás Patrícia, Recsák Zsófia, Szakály Emma

Felkészítő mesterek: Asztalos Dóra, Góbi Rita, Szent-Ivány Kinga, Krausz Alíz, Pálosi István

Tavaszi áldozat
Koreográfus: Bozsik Yvette
Tanítványoknak betanította: Krausz Alíz, Szent-Ivány Kinga
Előadják a 13. T és 11. a osztályok

Hajnalvárás
Koreográfus: Dienes Valéria
Tanítványoknak betanította: Pálosi István
Előadják a 12. a és 11. a osztályok

KIM NKA Millenaris Eisberg