2024-11-03 10:00 Előtér
Sándor Ildikó
YANG Liping 2023. évi táncvilágnapi üzenete
Tánc ? A világgal való kommunikáció egyik módja
A testbeszéd az emberiség egyik legösztönösebb kommunikációs formája. Újszülöttként már azelőtt képesek vagyunk a kezünket és lábunkat táncszerű gesztusokra használni, hogy megtanultunk volna egy szót is kiejteni, és a tánc ebből a ?primitív nyelvből? ered.
Az embereket sok dolog sarkallja táncra. A szülővárosomban a nagymamám egyszer azt mondta nekem, hogy a tánc egy módja annak, hogy megköszönjük a Napnak, hogy meleget és fényt hoz az életünkbe.
Ha jó a termés, örömteli táncot ropunk a mezőkön, hogy kifejezzük hálánkat a földnek. Mikor találkozunk egy szerettünkkel, úgy táncolhatunk, mint egy páva, aki széttárja a farktollait, hogy elnyerjük a szeretetüket. Amikor betegek vagyunk, akkor is használhatunk titokzatos táncrituálékat, hogy elűzzük a betegség démonait.
Az én világomban a tánc kacifántosan átszövi életünket és létezésünket egészen gyermekkortól kezdve. Mindig is a tánc volt a kulcs, amely feloldja az ember kommunikációját a természettel és minden élőlénnyel. A szülővárosomban van egy mondás: ?Ha van lábad, de nem tudsz táncolni, hiábavaló az életed.? A tánc szorosan kapcsolódik a természethez és az élethez. Ami engem illet, a tánc teljesen megegyezik a természettel és az élettel ? ez a tánc igazi lényege.
Vannak, akik azért jönnek erre a világra, hogy továbbvigyék a vérvonalukat, vannak, akik azért, hogy élvezzék az életet, és vannak, akik azért, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Én az élet egyik megfigyelője vagyok. Azért jöttem, hogy lássam, hogyan nyílik és hervad el egy virág, hogyan szállnak a felhők, és hogyan csapódik le a harmat?
Ezért minden kreatív inspirációm a természetből és az életből származik: a holdfény ragyogása, a pávák tollazatának pompája, a pillangó bábból való átalakulása, ahogy a szitakötő siklik a víz felszínén, ahogy a hernyó araszol, ahogy a hangyák sorban menetelnek?
Sok évvel ezelőtt egy színpadon eltáncoltam közönségemnek az első koreográfiámat, a ?The Soul of a Peacock? (A páva lelke) című pávatáncot. A páva még mindig létező állat a világon. Ez a lény a szakrális szentséget szimbolizálja, és a keleti világban a szépséget képviseli, mivel megjelenése a főnixére emlékeztet, reifikált testtartása pedig a sárkányéhoz hasonlít. Tánc közben ismertem meg a páva lelkét.
Az emberiség tánckultúrája bőséges, átfogja a közös kultúrát és tulajdonságokat. A tánc lényegét a természet, az élet és a minket körülvevő élőlények megfigyeléséből merítjük. Az én nemzetem is bőséges tánckultúrával rendelkezik, amelyet szenvedélyesen viszek tovább örökségként. A tánc táplálja elménket és testünket, és képessé tesz minket arra, hogy kommunikáljunk a világgal. Összegyűjtöttem néhány hagyományos primitív táncot, és színpadra vittem őket, ilyen volt többek között a Yunnan Impression (Yunnan hatása), a Tibetan Riddle (Tibeti rejtély), a Pingtan Impression (Pingtan hatása). Ezek a táncok őseink földjéről származnak, akik örökségként hagyták ránk ezeket, így meg kell őriznünk és meg kell ismertetnünk a világgal.
Miután ezeket a műveket színpadra állították, az emberekre mély benyomást tett lenyűgöző szépségük és kulturális jelentőségük. Táncosként évtizedek óta folytatom a tánc határtalan birodalmának felfedezését, és olyan kísérleti kortárs művek létrehozására kaptam felkérést, mint az Under Siege ?The Full Story of Farewell My Concubine (Ostrom alatt ? A búcsú az ágyasomtól teljes története) és a Rite of Spring (A tavasz rítusa) világszínpadon való bemutatása.
Művészetem a szülővárosom természetéből, személyes élettapasztalataimból és a keleti civilizáció mélységeiből merít ihletet, amely a világ civilizációjának szerves részét képezi, mivel sokszínűséget, gazdagságot és mindenekelőtt inspirációt nyújt.
A ?természettől való tanulás? és az ?ember és világegyetem egysége? a Kelet filozófiája, bölcsessége és szépsége. Ezek a tanok képezik művészetem spirituális középpontját is. Emberként tisztelnünk kell a természetet, tanulnunk kell a természettől, és harmóniában kell állnunk vele, ahogy a földdel, a hegyekkel és az égbolttal is.
A táncosoknak és koreográfusoknak jobban oda kell figyelniük a világ örömeire és bánataira, és a tánc segítségével ki kell egészíteniük a természettel és az élettel folytatott, évezredek óta tartó párbeszédet.
Nemcsak a tánckultúránkat fogom továbbra is megosztani a világgal, hanem remélem, hogy a világ minden táncosát, aki szeret táncolni, és aki a táncon keresztül szeretné kifejezni érzelmeit, felkérhetem, hogy közösen táncolva közvetítsük szeretetünket és dicséretünket az égnek és a földnek.
Az élet sosem ér véget, a tánc sosem áll meg.
A magyar fordítás a GUO Yufeng és WANG Ling által készített angol nyelvű fordítás alapján készült.
Már napnyugta óta álltak fent az éjszakai hegyen, fölöttük az a titokzatos végtelenség, amelyből szarvasok milliárdjainak szempárja csillogott le rájuk. Számukra végtelen, titokzatos és szent volt ez a ragyogó mennyezet, amely mágikus erővel hívta őket, oda fel, hozzá, ahhoz, aki miatt idejöttek. Aki az Örök, a Fenséges a Mindenek feletti, aki a Végtelen. Álltak hátraszegett fejjel, tekintetüket az égre emelve, hallgatva azt a furcsa dobogást, amely szívük felől érkezve, bennük lüktetett. Aztán, egyszer csak elkezdték: karjuk összekapaszkodott, szájukból varázshangok törtek elő, testük megmozdult, lábuk dobbant. Úgy érezték megáll az idő, hogy egyé válnak, hogy emelkednek, oda, fel, Őhozzá! Aki az Örök, a Fenséges a Mindenek feletti, aki a Végtelen.
Így történt, vagy egész másként, ki tudja. A tánctörténészek írnak a kezdetekről, az emberiség hajnaláról, amikor a tánc, az Istenekkel való párbeszéd mágikus eszköze volt. Keresem a szavakat, hogy megfogalmazzam a lényeget, hogy ne csak a ködös múltat citáljam ide, hanem a jelen világunkról beszéljek, hogy megfogalmazzam azt a spirituális érzést, mely elfog, magába húz, felemel, ha mozdul a test. Legyek, táncos, koreográfus, vagy a közönség, amely a nézőtér sötétjében az Ünnepre készül. De rá kell jönnöm, a szó kevés, a gondolat véges, hogy leírja a leírhatatlant. Azt mondta valahol Isadora Duncan amerikai táncosnő, akit a modern táncművészet alapítójának tartanak: "Ha meg tudnám mondani milyen érzés, nem lenne érdemes táncolni."
A tánc, a kultúra azon sajátos ága, melynek különlegessége, annak sokszínűségében rejlik. A néptánc, a klasszikus balett, neoklasszikus balett, a modern, a társastánc, vagy más alternatív kísérletezések együttese adja azt az univerzumot, melyet magyar táncművészetként ismerünk. Ennek a sajátos művészetnek a nyelvezete, éppen non-verbalitása révén képes világokat összekötni, átlépni nyelvi, kulturális határokon. Elmélyült formában - a táncos testén keresztül - tudja megjeleníteni az alkotó üzenetét, mellyel új perspektívákat kínál a közönség számára. Megadja azt a hétköznapokban kevésszer tapasztalt, mégis nagyon vágyott élményt, melyet a régi görögök, katarzisként írtak le.
Nekünk? táncszerető, "táncban élő" embereknek - kötelességünk és feladatunk életben tartani és folyamatosan megújítani művészetünket. Hiszen a bennünket körülvevő kulturális káoszban a művészet, és benne a táncművészet az, amely fogódzót és támaszt kínálhat az eligazodásban.
Ma, a tánc világnapján szerte a világban táncosok ezrei emelik tekintetüket a színházak reflektoroktól csillogó szent mennyezete felé, hallgatva azt a furcsa dobogást, amely szívük felől érkezve, bennük lüktetet. Várják, hogy elkezdhessék, hogy karjuk összekapaszkodjon, testük megmozduljon, lábuk dobbanjon, hogy megállítsák az időt, hogy eggyé váljanak, hogy emelkedjenek oda, fel, Őhozzá! Aki az Örök, a Fenséges, a Mindenek feletti, aki a Végtelen, hogy együtt éljék meg a közönséggel a Tánc mágikus Ünnepét.
Mihályi Gábor
Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Harangozó Gyula-, Seregi László-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes együttes vezetője