Ugrás a tartalomra

2024-03-28 19:00 Nagyterem

Carmina Burana

Szegedi Kortárs Balett

2024-03-28 19:30 Kisterem

Az ötödik Sally

Pirók Zsófia

2024-04-03 19:00 Nagyterem

Lear

Szegedi Kortárs Balett

Duda Éva Társulat

Lendületes, látványos, újszerű! Talán ez a három szó jellemzi leginkább Társulatunk munkáját. Csapatunk fiatal és energikus előadó- és alkotóművészekből áll, akiknek lételeme kreatívan, egymást inspirálva, csapatban dolgozni. Gondolatébresztő, merész vagy épp játékos hangulatú előadásokat hozunk létre, mert fontos számunkra, hogy izgalmas dolgokba vágjunk bele és előadásainkkal különleges "utazásokra" invitáljuk a nézőket! Együttesünk az ország egyik legismertebb és legdinamikusabb független kortárstánc társulata, amelyet 2009-ben alapított Duda Éva koreográfus, rendező.  A Társulat profiljába magas színvonalú tánc- és színházi előadások kiállítása mellett képzési programok, szakmai rendezvények, nemzetközi alkotók meghívása, valamint diákszínházi programsorozatok szervezése is tartozik. Büszkék vagyunk rá, hogy előadásainkkal a fiatal generációt is meg tudjuk szólítani, nézőink egy jelentős része a 15-25 éves korosztályból tevődik ki. Az elmúlt évek során több mint 100 ezer néző volt jelen programjainkon, előadásainkkal több mint 50 fesztiválon vettünk részt belföldön és külföldön egyaránt. Koprodukcióban dolgoztunk a Nemzeti Táncszínházzal, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel, a Trafó Kortárs Művészetek Házával, a Budapesti Operettszínházzal. Missziónk, hogy újabb közönséggel és társadalmi rétegekkel ismertessük és szerettessük meg a kortárs művészetet, és ezen belül is legfőképp a kortárstáncot.

Társulatunk számára mindig is kiemelt partnerintézménynek számított a Nemzeti Táncszínház. 2010-ben, együttesünk alapítását követően itt mutattuk be a vízzel borított színpadon eltáncolt FAUN című szenvedélyes és expresszív előadásunkat. Egy évvel később Duda Éva és Bora Gábor CREDO című duettjét állítottuk színpadra. 2014-ben a Muszorgszkij zeneművét átdolgozva mutattuk be a FLASHBACK- EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI című festői, spicc-cipős, monokróm vizualitású darabunkat. Jelenleg is repertoáron tartjuk VIRTUS című produkciónkat, amely a tánc, a cirkusz és az akrobatika egyvelege által mutatja be a magyar mentalitás romantikáját és karikatúráját. A jubileumi évfordulónk alkalmából készült MIRROR című retrospektív estünket pedig a XX. Budapest Táncfesztivál  keretében 2020 tavaszán mutattuk be nagy sikerrel. Legfrissebb koprodukciónk a RAMAZURI, ami derűvel, életenergiával töltheti fel a nézőket 6-96 éves korig, mert egy szórakoztató előadás élőzenei kísérettel, az újcirkusz és a kortárstánc elegáns fúziójának jegyében. A bemutatóra 2021. június 5-én került sor, a produkció létrehozásának állomásait online felületeinken a RAMAZURI naplóban lehetett végigkísérni.

 

Az együttes tagjai:

Művészeti menedzser: Huszár Ágnes
Produkciós menedzser: Vodál Anita
Koreográfus asszisztens, csapat coach: Csák Beatrix
Stúdió vezető, produkciós asszisztens: Vitárius Orsolya
Online kommunikáció: Ivanov Gábor
Zenészek: Farkas Izsák, Szarvas Dávid
Fotók: Ódor Dorottya, Dusa Gábor, Dömölky Dániel, Gordon Eszter
Videó: Szabó János
Táncművészek és vendégművészek: Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Csuzi Márton, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Egyed Bea, Füzesi Csongor, Gaál Júlia, Grecsó Zoltán, Ivanov Gábor, Lukács Levente, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna, Temesvári Zsófia, Újvári Milán

 

KIM NKA Millenaris Eisberg